Cikk

Koronavírus és a jogdíjak

A koronavírus-járvány az élőzenei szektor azonnali és teljes leállását okozta. Az elmaradt rendezvények miatt zenészek és zeneipari háttérmunkások jövedelmük meghatározó részétől esnek el. A "szezon" nagy részének kimaradása közel tizenötezer embert érint. Még nem tudjuk pontosan, meddig és milyen mértékben írja felül a zenei területen dolgozók életét a krízishelyzet. Ha belátható időn belül újraindulnak a rendezvények a bevételkiesést pótolni akkor sem lehet. A jelenlegi támogatási források nyilvánvalóan csak eseti segítséget nyújthatnak a rászorulóknak.

Most, hogy Magyarországon enyhül a járványhelyzet és az élet fokozatosan visszatér a rendes kerékvágásba, érdemes elgondolkozni azon, mit hozhat a jövő. Bár a 2020-as évet bizonyára soha nem látott csapásként fogja emlegetni az iparág, nem lehetünk nyugodtak akkor sem, ha a jövőbe tekintünk. A pandémia áttételes hatásai több évre előre meghatározzák majd az életünket. 

A magyar zenészek jövedelmük jelentős részét élőzenei fellépésekből szerzik. A másik fontos bevételi forrás a koncerteken, rádióban, televízióban, online szolgáltatásokban és a vendéglátóhelyeken elhangzott művek után kapott jogdíj. A 2020-as év során jellemzően a 2019-ben beszedett jogdíjakat osztják fel a zenei közös jogkezelők (Artisjus, EJI, MAHASZ), így ezek a bevételek nem esnek áldozatul a kialakult helyzetnek.

A szociális távolságtartás, mint a fertőzés megakadályozásának módszere, azonban magával hozta a nyilvános helyek bezárását, a kereskedelmi tevékenységek korlátozását és nem utolsó sorban a rendezvények törlését. A vendéglátóipar, a kereskedelem, és a szálláshely-ágazat bevételeinek visszaesése súlyosan fogja érinteni a jogdíjakat, az élőzenei rendezvények szinte teljes kieséséről nem is beszélve. A várható általános gazdasági recesszió miatt a piaci szereplők általában jelentősen csökkentik a reklámköltéseiket, ez pedig a rádiós-televíziós bevételekre lehet rossz hatással.

Túl azon, hogy másképp tekintünk a világra, 2021-ben a jogdíj bevételek csökkenésére kell számítanunk. Az egészségügyi szakemberek véleménye szerint a vírus mindaddig potenciális veszélyt jelent, amíg nem áll tömegesen rendelkezésre vakcina. Bizonyára 2020 után a rendezvényszervezők is óvatosabban, körültekintőbben terveznek előre. Én ezt javaslom a COVID-19 miatt nehéz helyzetbe került kollégáknak is.

Folyamatos megújulás, és egységes fellépés- ez a titka a hazai dalszerzők egyesülete hatékonyságának.

Belépés Regisztráció