Cikk

A Magyar Könnyűzeneszerzős és Szövegírók Egyesülete egyik felügyelőbizottsági tagját, a nemrégiben Artisjus díjjal kitüntetett Major Esztert mutatjuk be.

A dalszövegírás nem az a tipikus hercegnő-álom… “a kislány, aki dalszövegeket szeretne írni” - nem egy hétköznapi sztori. Te hogy váltál azzá?

Ha tudtam volna, hogy ilyen lesz az életem, akkor kiskoromban simán ezt a pályát választottam volna. Én soha nem azt a részét láttam, hogy kiszámíthatatlan és az ember nem tudja, hogy mit hoz a holnap. Pont ellenkezőleg! A szabadságot érzem benne, és persze megélem, hogy amellett, hogy a magam ura vagyok, mégis vannak határidők, konkrétumok és egyéb megkötések.

Egyfelől úgy ígérem a dalszöveget, hogy két héten belül készen leszek. De közben az én döntésem, hogy egy nap vagy másfél hét múlva nyúlok hozzá. És hogy mit jelent nekem a szellemi szabadfoglalkozás?! Nagyon sokat tudok a gyerekeimmel lenni, illetve korábban, amikor még nem voltak, akkor a hobbijaimnak élni.

A zene különben már nagyon korán megérkezett az életembe. Most az Artisjus-díj kapcsán több interjúban konkrétan végiggondoltam, hogy hogyan lettem dalszövegíró, és ha ez egy film lenne, akkor már az elején lehetne tudni, hogy ide vezet az út. Kamarakórus Zsoldos Bélánéval, nyelvtanórák Imre Flórával... Sok helyen elmondtam, hogyan találkoztam a zenével és a szöveggel, ami aztán a versírással, versszeretettel, zenehallgatással, szövegek fordításával gyúródott egésszé, majd egy adott pillanatban mertem igent mondani egy felkérésre, és így lettem dalszövegíró.

Évek alatt kialakul egy stílus, ami az adott embert jellemzi. Te hogyan jellemeznéd a sajátodat?

Nem tudom, hogy van-e kialakult stílusom, mert annyi mindenkivel dolgozom együtt, hogy emiatt talán lehetetlen. Írok férfiaknak, nőknek, líraibb és vadabb dalok készítésében egyaránt részt veszek. Aztán jönnek ugye hozzá a gyerekdalok, úgyhogy én nem érzem azt, hogy lenne egy markáns stílusom. Ennek ellenére mások azt szokták mondani, hogy felismerik a dalszövegeimet. Remélem, hogy a szellemiség keresése, ami az életemet átszövi, az a dalszövegekben meg tud jelenni, és ami még talán fontos és jellemez engem, hogy állandóan figyelem a környezetemet. Az élő, aktuális témákat szeretem beletenni a munkáimba. Olyanokat amelyek engem és a barátaimat foglalkoztatnak.

Sokáig csak másoknak írtál, így elsősorban énekesek, producerek, dalszerzők elvárásainak kellett megfelelni. Mit tanultál ebből az időszakból?

Mindig meg kell felelni elvárásoknak. A saját produkciónkban is, csak ott én támasztom magamnak. Én nem hiszem, hogy a gyerekeknek bugyuta dallamokon és szövegeken kellene, hogy felnőjenek. Ez például egy saját elvárás. Ezért csatlakoztunk azokhoz az előadókhoz, zenekarokhoz, akik tényleg igényes, gyerekeknek szóló popzenét készítenek, olyanokat amelyeket a szülők is élveznek, mert mégiscsak ők hozzák el a koncertre a gyerekeiket.

Mások kérései és javaslatai a felkérésék során nekem soha nem elvárásnak tűnnek. Hogyha azt éreztem, hogy jogosak a  változtatásra irányuló kérések, mindig szívesen javítottam. Az elején persze voltak kisebb sértődések, mert az ember azt hiszi, hogy tökéleteset alkotott, különben oda sem adná. De megtanultam azt, hogy a stúdióban is alakulhat úgy, hogy javítanunk kell. Ha ezekre nem elvárásként tekintek, hanem feladatként, kihívásként, akkor rögtön jó érzéssé válik megfelelni.

Néhány éve van egy saját produkciód. Csodás gyereklemezeket írtok. Hogyan született meg Benned az elhatározás, hogy saját lábra állj, hogy Te legyél a dalok, lemezek megálmodója?

Én mindig úgy éreztem, hogy a saját lábamon állok. Egyszerűen csak jött, hogy gyerekverseket írjak. Nagyon jól esett, amikor felkértek… szóval volt ez a megbízás a Napraforgó Könyvkiadótól, ami örömmel töltött el, hozzá meg a feladat - a modern, mai gyerekversek megalkotása -, amit élvezettel csináltam. Hamar megjelent az igény, hogy ezekből aztán dalok szülessenek, mert a kiadó szerette volna a különböző könyvfesztiválokon úgy népszerűsíteni a köteteket, hogy elénekeljük, előadjuk a verseket. Annyira ráéreztünk, hogy könnyen jött minden. A dalok jól sikerültek, sikeresek is voltak, úgyhogy ebből született a lemez. De itt nem álltunk meg. Létrehoztunk egy zenekart, hogy még szélesebb körben meg tudjuk mutatni a dalokat, és egyszer csak ott álltam a színpadokon.

Az alkotási folyamat közben azt tartjuk szem előtt Dusík Gáborral, a zeneszerzővel, hogy élvezetes, tanulságos kis dalok szülessenek, amibe nagyon jó bele tudnak helyezkedni a gyerekek. Az ő szemükkel próbáltam én is látni a világot, ami nem esett nehezemre. Gábor pedig már profi, mert sok gyereklemezt készített. Teljesen rábíztam a dalokat, és az elsőnél úgy éreztem, hogy a szöveghez illő zenei világot kapok… valószínűleg ugyanazt éreztem, mint a producer vagy dalszerző, amikor engem bíznak meg egy feladattal, és elsőre rásimulnak a mondataim a dallamra. Szerencsére nagyon ritkán kellett kompromisszumot kötnünk, de ezeket megbeszéltük mindig.

… és még egy érdekesség: én Gábornak nem adtam és adok semmilyen instrukciót, pedig én az megrendeléseim felében szoktam.

Sikeres pályafutásodat Artisjus-díjjal jutalmazta a szakma. Sokan vannak, akik azt mondják, nem fontosak a szakmai díjak. A közönség szeretete az igazi visszajelzés számukra. Te hogy állsz ehhez?

Számomra fontosak a szakmai díjak, pláne az Artisjus-díj. Közönségdíjat már többet kaptam, de ha az ember a pályatársaitól, és az idősebb generáció képviselőitől, a nála tapasztaltabbaktól kap elismerést, akkor megtalálja magát a szakma csillagrendszerében. Ezzel tulajdonképpen maguk közé emelik a díjazottat, ráteszik a munkásságra a pecsétet: most már tényleg letett az asztalra valamit. Azért örülök, hogy nálam most érkezett el ez a pillanat, mert én is most érzem azt, hogy tényleg minden részem bele tud kapcsolódni az írásba. Rengeteg ötletem van, léptem egy szintet, amiről persze nem tudtam - ez később esett le. A hangulatokat úgy tudom elcsípni, ahogy eddig nem, gyorsabban írok, mint korábban, és ehhez jött, hogy nagyon izgalmas felkéréseket is kapok.

Az kifejezetten jól esik, hogy mindenhonnan azt hallom, ez egy egyöntetű döntés volt, és senkiben nem jelent meg velem kapcsolatban kérdőjel. Az ember úgyis sokszor megkérdőjelezi önmagát. De ami különösen fontos, hogy épp most jutottam el odáig, hogy már nem vártam a külső megerősítést. Valahogy azt éreztem, hogy a helyemen vagyok. Na ekkor jött az elismerés.

Sikeres alkotónak lenni több, mint bújni a gépet/papírt, és jó szövegeket írni. Szerinted mi az, ami szükséges ahhoz, hogy valaki kimagasló legyen a zenei piacon?

Ezt nem tudom pontosan megmondani. Én mindig igyekszem, és az egyik legfontosabb szempont- amit én úgy fogalmazok meg magamnak - hogy emeljem még a zenét.

Nem szabad megelégedni azzal, hogy jó egy dal, és akkor arra bármi jó lesz; legyen a refrén szuper, a többi meg mindegy. Én az első szótól az utolsóig szeretem, ha illeszkedik a zenéhez a szöveg. Ha egy plusz jelentésréteget kap a dallam a verssoroktól. Legyen közérthető, de emelje valahogy kicsit magasabb szintre a témát a szövegíró.

Egy másik irányból közelítve viszont, írhat az ember jó szövegeket, ha nem játssza a rádió, a tv, nem viszik el a koncertekre, nem jut el a közönséghez, akkor az lehangoló. Szóval van egy vékony mezsgye, ahol az ember ügyesen lavíroz: legyen igényes, esztétikus, érdekes, izgalmas a szöveg, közben meg érthető, könnyen fogyasztható is.

A sikerhez nyilván hozzátartozik az anyagi sikeresség is. Hogy az ember ne azt érezze, valami nincs rendben a mérlegen: sokat dolgozik, de keveset kap, miközben azt látja, más keveset tesz, de magas a honorárium. Nagyon fontos, hogy a dalainkat lejelentsük, ellenőrizzük, nyomonkövessük, hogy biztosan megkapjuk-e a jogdíjakat a koncertek után, amin elhangoztak a dalaink. Utána kell menni, hogy a lemezeket a szerzőtársaink is lejelentették-e. Azt gondolom, fontos, hogy az ember belépjen a SZIR-be, és ezeknek utánanézzen. A napokban például szembejött, hogy több azonosítatlan művem van… dalok, amelyeknek jelentős a játszása, de valamiért nem jelentettük le őket. Azt hittük, hogy a másik megtette és már visszaigazoltuk, vagy nem tudtuk a százalékokat. Mindegy is. Ezeket le kell ellenőrizni. Adminisztratív munka, pepecselős, de igenis fontos vele foglalkozni.

Tisztséget látsz el a Szerzők Egyesületében, ami egy szakmai érdekvédelmi szervezet. Így nemcsak a saját, hanem pályatársaid karrierjéért is felelsz. Mi a feladatod, és miért tartod fontosnak, hogy részt vegyél benne?

A Szerzők Egyesületében a három fős felügyelőbizottság egyik tagja vagyok. A pénzügyi beszámolókat szoktuk átnézni az éves taggyűlés előtt. Feltesszük a kérdéseket - amire mindig megkapjuk a választ - és elővezetjük a többieknek, hogy milyen bevételeink és kiadásaink voltak az adott évben. A tisztséget már régen kaptam, és időről-időre újra megkapom, ami azt jelzi, hogy bíznak bennem.

Az első perctől kezdve nagyon fontosnak tartottam, hogy tagja legyek a szervezetnek. Összefogást láttam benne és erőt. Azt éreztem, hogy ide érdemes csatlakozni. Mindig tudtam, hogy jó a cél, mert a csapatban jelen volt és van a jobbítás szándéka, az átláthatóság, egymás támogatása… és nemcsak a taggyűléseken. Rendszeresen beszélünk - ha máshogy nem, telefonon -, és mindig van miről: közös, jobbító ügyekről. Szeretem az egyesületi tevékenységünket és a többi tagot.

Ebből a pozícióból hogyan látod, mi az, amit a Szerzők tesz és tenni tud a közösségért?

Valójában a Szerzők Egyesülete az indulásakor csak egy lehetőség volt tartozni valahová. A fiatal generáció azon tagjaihoz, akiknek terveik és céljaik voltak. Szerettünk volna egy mindenki számára átlátható rendszert, így célul tűztük ki, hogy mi delegáljunk elnökségi tagokat az Artisjusba. Szerettük volna érteni és megértetni, hogy hogyan működik a felosztás, hogy hogyan hozzák meg a működésre vonatkozó szabályokat. Hallani akartuk a dalainkat a rádiókban, így“lobbizni” kezdtünk például azért, hogy a csatornák több magyar zenét játszanak. Fontosnak tartottuk, hogy legyen befolyásunk a támogatási rendszerre - gondolok itt a pályázatokra. A munka meghozta a gyümölcsét, minden területen sikereket értünk el, de nem álltunk meg. Újabb célokat kerestünk, meg persze kidobta az “új világ” a maga feladatait. Kurzusaink vannak, létrehoztunk egy online dalbankot, ahová bárki feltöltheti a szövegeit és a dalait, és ezt meg is vásárolhatja bárki, méghozzá nagyon könnyen.

Közben persze telik az idő, és már nem mi vagyunk a fiatal generáció… de nem felejtjük el, hogy mi is voltunk azok, úgyhogy tisztában vagyunk azzal, hogy a tapasztalatot, a tudást és a lehetőséget nekünk is át kell adnunk, meg kell teremtenünk a mai pályakezdőknek, hogy tanuljanak a mi hibáinkból és erényeinkből. Hogy számukra ne küzdelem legyen a zenészélet, hanem egy jó lehetőség, és az idősebb generációval pedig egy könnyen létrejövő egység.